Van nekem három barátom. Együtt dolgozunk. Ha tehetjük, együtt ebédelünk, és ha már épp tehetjük, s miért ne tehetnénk, nem a munkánkról beszélünk. Témákat feszegetünk, vitázunk, nagy örömmel, meghallgatjuk a másikat. Mindenkinek megvan a saját szerepe a rendszerben. A rendszert ismerjük és szeretjük. Meghívtam őket egy hétköznap este a pincémbe.

2003. november 22-én, 17.25-kor egy hirtelen ötlettől vezérelve nem a Duna felé vettem az irányt Rambo cimborám cégétől hazafelé, hanem kikerekeztem a Bajcsy-ra, és becsöngettem a Borbarátba. Izgatott a gondolat, hogy talán be tudom szerezni a hiányzó számokat. Bálint nyitott ajtót. Hiányzó számokat nem találtam, de jót beszélgettünk, megjegyeztem magamnak az arcát.

Van énnekem egy újdonsült, francia barátom, Stephane, aki feleségével, Katival és a három gyerekükkel egész véletlenül épp mellénk költöztek. Márton-napkor meghívást kaptunk tőlük egy vacsorára, ahová 2008-as száraz Variszkuszt is vittem. Stephane-nek ízlett a bor, és töredelmesen beismerte, hogy neki van egy parasztháza szőlővel a Balaton mellett, de a szőlőműveléssel megbízott gazda évről-évre annyira vacak bort készít, hogy azt ő meg sem merné mutatni. A vacsora végén ígéretet tett; egyszer ő is iható, palackozott bort fog készíteni, ami után nem kell szégyenkeznie. Ez volt az első lépés.

Bor és zongora - II.

Spontán ötlet szülte az eseményt. Két évvel ezelőtt a szemközti ház ablakából zene szűrődött ki. Bekukkantottam az utcáról. Nappalit láttam néhány emberrel. Valaki hegedűn játszott, egy másik fiatal valamilyen fúvós hangszeren, és ... és ez nekem tetszett. Lelkiismeret furdalás nélkül leskelődni kezdtem. Azt találtam, hogy néhányan zenélnek – néhányan pedig hallgatják a zenét, miközben a legkülönfélébb dolgokat csinálják. Volt aki újságot böngészett, más pedig teázott. Rájöttem, hogy az ötlet tökéletes, csak egy dolog hibádzik belőle: néhány jó palack bor. Elhatároztam, hogy összehozom a kamarazenét a borkóstolással.

Akkor a róka átfut a sorok között..., avagy Szepsy István Nyúlászó Furmintja

Szepsy-kóstoló. A poharakban Nyúlászó Furmint. Pista mesél. Hetven ember hallgatja. Azt próbálja meg visszaadni számunkra, miért néz fel a Nyúlászó-dűlőre és a borra, amely ott készül. Miért adja majd ez a terület a legfontosabb borát. Milyenek a tőkék, milyen a kőzet, milyen arra az időjárás. Milyen érzés megpillantani a dűlőt a távolból, és milyen a látvány a dűlőből. Milyenek ott az illatok és a színek. Miért van kiemelkedő hangulata a helynek, miért érzi ott jól magát az ember. Nem könnyű feladat, eleinte nehezen találja a szavakat. Aztán elkezd mesélni.

(a kép forrása)

Kaló-kóstoló

Még a Maligánban hallottam, hogy van egy szomolyai borász, Kaló Imre, aki elképesztő borokat készít. Például hatéves rozét kínál hordóból, aminek nemcsak hogy kutya baja, de teljesen új megvilágításba helyezi a rozét mint frissen iható bort. Ezen kívül azt is hallottam egyszer, hogy Kaló megállított egy, a borait kóstolni szándékozó, borhoz értő sommelier-t, és azt mondta: „Ne haragudj, de te nem jöhetsz be a pincémbe.” A mesélő úgy tolmácsolta, hogy Imre egyszerűen nem szimpatizált az illetővel.

(a kép forrása)

Bussay doki csörnyeföldi orvossága

Emlékszem, a Borbarát magazinban olvastam a cikket. A Doki az őszi telepítését tervezte, sok ezer tőkéről volt szó, aztán korábban jött az eső a vártnál. Pár barátjának említette csak, hogy gond van. Aztán a munka napján kint volt a fél falu, 15 évestől 75 évesig, a felesége közel száz emberre főzött. Akár a mesében.

(a kép forrása)

Herczku Furmint

Tokaji Ősz, 2007

... és itt ugornom kell egyet. Mert nem írnék Demeter Zoliról, Berecz  Stephanie-ról és a Pendits-ről, de annál inkább írnék a traktorgarázsról és Herczku Ágiról. Mert minek is tagadjam, szerelem volt ez első látásra. De a legjobb fajtából. Mert Herczku Ági bár elvarázsolt szépségével, öltözetével, nyílt tekintetével, a tehetségével, a törékenynek tűnő test váratlanul férfias kézfogásával, de elsősorban az ragadott meg, ahogy a hangjával ... átszellemítette, beolajozta és bearanyozta, értelmessé tette, katalizálta azt a Szepsy Furmintot, amiből már csak egy csöpp volt a poharamban.

(a kép forrása)

Ráspi Kékfrankos

Volt egyszer egy Maligán étterem. Illetve volt egyszer egy remekül összerakott bortanfolyam a Maligán étteremben, még azokban az időkben, amikor Köles András és Pongrácz Tamás szolgálta fel a borokat. Az egyik alkalommal Kató András vezette az aktuális beszélgetést, a borkóstolás témája pedig a terroir, és a terroirt tükröző borok voltak. Vakon kóstoltunk, egyszerre mindig két tétel került pohárba, egy magyar és egy külföldi. A játék abból állt, hogy tippelnünk kellett arra, melyiket tartjuk magyarnak és melyiket külföldinek, és ha lehet, mondjuk meg, hogy miért.

(a kép forrása)