Ráspi Kékfrankos

Volt egyszer egy Maligán étterem. Illetve volt egyszer egy remekül összerakott bortanfolyam a Maligán étteremben, még azokban az időkben, amikor Köles András és Pongrácz Tamás szolgálta fel a borokat. Az egyik alkalommal Kató András vezette az aktuális beszélgetést, a borkóstolás témája pedig a terroir, és a terroirt tükröző borok voltak. Vakon kóstoltunk, egyszerre mindig két tétel került pohárba, egy magyar és egy külföldi. A játék abból állt, hogy tippelnünk kellett arra, melyiket tartjuk magyarnak és melyiket külföldinek, és ha lehet, mondjuk meg, hogy miért.

(a kép forrása)

Az első négy alkalommal mellétrafáltam. Kóstoltunk Királyudvar Furmintot, Sziráki Chardonnay-t, Szentesi Jóska 2005-ös Rajnai Rizlingjét, óriási borok voltak, egytől egyig. A kilencedik bornál viszont azonnal fülig szaladt a szám, ahogy beleszimatoltam a pohárba: - Én ezt ismerem! Ahogy kell, rögtön szóvá is tettem: - András és kedves többiek, száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ezt a bort ismerem, és abban is, hogy ezer közül is felismerném, akár csak az illata alapján is! (Akik ismernek, tudják, hogy sosem szoktam túlozni, tehát garantálható volt a siker, biztosra mentem.) Mivel másoknak nem volt tippje, kivágtam a rezet: - Ez Ráspi Kékfrankos! Aki mer, az nyer alapon, még azt is hozzátettem, hogy 2004-es. Később András felfedte a bort - Ráspi Pinot Noir volt, 2005-ös.

Ekkor értettem meg, mi az a terroir. Ráspi bora egyedi. Semmi mással össze nem téveszthető. A táj és talaj és kőzet együttes hatása illatban és ízben is olyan erőteljes, hogy az felülírja a fajtát, kevésbé tapasztalt kóstoló számára különösen.

(a kép forrása)

Szeptemberben aztán összefutottam Ráspival a Borfesztiválon, elhatároztam, hogy megosztom vele a történetet. A feléig sem jutottam, amikor félbeszakított: - Te vagy az a srác, aki összekeverte a pinot-mat a kékfrankosommal a Maligánban?! Kiderült, hogy ismeri a történetet, és azonnal vad beszélgetésbe bonyolódtunk a Fertő-tó környéki terroir-ról, és arról, hogyan lehet fokozni a hozamkorlátozást, ha már csak két fürt van egy tőkén. (Azt hiszem leginkább Ráspi beszélt, de én ezt nem bántam :-))

Azóta is rendszeresen kóstolom a kékfrankosát. Legutóbb megbontottam egy palackkal a pincémben a 2006-os évjáratból, megittam egy decit, visszadugtam a dugót, és visszahelyeztem a palackot a polcra. Másnap újra lementem, újra megittam egy decivel. Végül a nyolcadik napra fogyott el a bor, de szebbnek találtam, mint az első napon, illatban, ízben és komplexitásban egyaránt. Azért ez engem le tud nyűgözni. Az igazság az, hogy ez a kedvenc vörösborom.

Bácsi Zoltán

2009. december 18.

Vissza a többi cikkhez