Ars poetica

Urbi és Zoli

Imádunk dolgozni a szőlőnkben! Imádunk -5 fokban metszeni, és 45 fokban fürtritkítást végezni! Előre érezzük a szánkban a saját borunk ízét! Előre látjuk a Variszkusz palackokat a barátaink asztalán. Igazság szerint, nincs olyan mozzanata a nadapi Csúcsos-hegy lábánál végzett szőlészeti munkának, amit ne szeretnénk. Emiatt tudjuk, hogy kiváltságosak vagyunk, és ezért még sokáig fogunk szőlő munkával és szép borok készítésével foglalkozni. Nincs tudásunk, mégis a legmagasabbra tesszük a lécet. Ha a szőlőt elviszik a seregélyek - legyintünk egyet. Ha a telepített oltványok nem erednek meg - újrakezdjük a telepítést. Ha a teljes termést elveri a jég - együtt kacagunk. Mi vagyunk a Nadapi Bolondok. Ez a mi hitvallásunk.
Bácsi Zoltán és Urbán Zsolt


A címketervezőnk

Brigitta a címketervezőnk

A szőlőben élő barátunk :)

Variszkuszi gyík

Facebook

Megosztás a facebookon
Írta: Bácsi Zoltán - 2011 január 03.   

Van énnekem egy újdonsült, francia barátom, Stephane, aki feleségével, Katival és a három gyerekükkel egész véletlenül épp mellénk költöztek. Márton-napkor meghívást kaptunk tőlük egy vacsorára, ahová 2008-as száraz Variszkuszt is vittem. Stephane-nek ízlett a bor, és töredelmesen beismerte, hogy neki van egy parasztháza szőlővel a Balaton mellett, de a szőlőműveléssel megbízott gazda évről-évre annyira vacak bort készít, hogy azt ő meg sem merné mutatni. A vacsora végén ígéretet tett; egyszer ő is iható, palackozott bort fog készíteni, ami után nem kell szégyenkeznie. Ez volt az első lépés.

Pár hét múlva, egy újabb jól sikerült vacsora és borozgatás után feldobtam, hogy mi lenne, ha beugrana hozzánk tíz percre. Megmutatnám a pincémet, esetleg megkóstolnánk még egy bort, és két perccel később már otthon is lehet. Szabadkozott, hogy várja otthon a három gyerek, de végül rábólintott, tíz percen nem múlik. Bevallom őszintén, előre kiterveltem az egészet. A Gellért-hegyi pincénknek ugyanis igen jó a hangulata, és bor is van benne bőven.



 

A pincében aztán villámgyorsan megpukkantottam egy Bussay Kerkaborum Reserve-öt. Stephane megpörgette-beleszagolt-megkóstolta, mondta, hogy hú, ez nagyon finom, nem ismeri, mit kell róla tudni. Mondtam, hogy ez a bor az egyik legkevésbé respektált magyar borvidékről származik, Zalából, de egy igazi csodaborásztól. Hm, miért nem hallott még ő erről ... Újra töltöttem, közben befutottak a lányok is. Kati belekóstol, majd azt mondja csilingelve: -Stephane, mi miért nem ilyen borokat iszunk otthon?! Megragadtam még egy Orsolya 2008-at, mondtam, hogy menjünk fel, kóstoljuk meg azt is. Stephane ránéz a cimkére, mondja, hogy ő ezt sem ismeri, honnan van nekem ilyen. Azt feleltem, ezek kézműves borok, viszonylag kevés van belőlük, megissza a borász, a család, a baráti kör, és elkötelezett borisszák. Kérdezi, van-e nekem más ilyen kézműves borom is. Van, bizony. Rámutatok egy Kikelet Furmintra. Stephane nem érti: Hogy lehet az, hogy ő még a cimkéket sem látta korábban?! ... Elindultunk a lakásba. Biztos, ami biztos, vittük a maradék Kerkát is ...

Gyertya gyújtás a nappaliban, estéhez- és borhoz illő halk zene, kényelmes karosszékek, egy korty víz az újabb kóstoló előtt, majd kevés bor kerül a négy pohárba. ... Stephane megkóstolja az Orsolyát: -Zoli, ez tiszta Burgundia! Kati kóstol: -Stephane, mi miért nem ilyen borokat iszunk otthon?! Deja vu ... Megtudtam, hogy ők tulajdonképpen már 15 éve Magyarországon élnek, és Stephane rendszeres fogyasztója a magyar boroknak, de leginkább a „mainstream”-nek. Amiről az a véleménye, hogy jó, jó, de azért nem az igazi, nem olyan jó, mint a francia, ráadásul még drága is.

Fél 2-ig boroztunk és beszélgettünk. Az este önmagában is nagyon jól sikerült, de azért Stephane koronázta meg miután már háromszor visszakóstolta a Bussay-t és az Orsolyát is, öröm-ittasan, de azért némiképp gondterhelt arccal. Aztán egy mondatban összefoglalta az érzéseit: –Zoli, én ma este átértékelek egész magyar borokról alkotott kép! Ezek teljesen más borok, mint eddig én ittam! Szebbek, komplexek, izgalmasak. ... Mi mást tehettem volna, felajánlottam a segítségemet, ha esetleg az üres pincéjét mégsem kizárólag a fősodorból tervezné feltölteni. Ez végül is nyilvánvalóan egy misszió, nem lehet más. Ez az este volt a második lépés.

December utolsó hetében csörgött a telefonom, megbeszéltük a találkozót. Legalább olyan izgatott voltam, mint ő, közel másfél órát válogattunk. Végül bő 50 palackkal vásárolt a Kézműves Borok Házában. Somlói Apátsági Pince, Szepsy, Ráspi, Orsolya, Demeter Zoli, Németh Attila, Szentesi József, Kikelet, Szecskő Tamás, Légli Géza, Bolyki, Merfelsz. Korrekt indulás egy üresen kongó, gellért-hegyi pincének? Szerintem igen. Határozottan igen.

Ez volt a harmadik lépés. Úgy érzem, hogy Stephane részéről ezen az úton nem az utolsó.


Bácsi Zoltán

2011. január 03.


Vissza a többi cikkhez



 
Támogatja a Joomla! by